-NEM VAGYOK ROBOT!! TUDOM! DE EGYSZERŰEN ÉN NEM VAGYOK HIPERSZUPER HÍRES, HOGY MINDENT MEGTEGYEK AMIT CSAK AKAROK!!-üvöltöttem magamon kívül és utána minden elsötétült. Nagyon gyengének éreztem magam, de a szívem olyan hevesen vert, hogy biztos voltam benne, még élek.
*2 nap múlva*
Nehezen, de sikerült kinyitni szemeimet. Elsőnek Nicolt pillantottam meg, aki szúnyókált. Akartam neki szólni, hogy felkeltem, de nem jött ki hang a torkomon, teljesen kiszáradt. Mikor erőtlenül hulltam vissza az ágyba (meghiúsult a tervem, hogy felkeljek) Harry lépett be a szobába két kávés pohárral.
-Bella hát ébren vagy?-tette le a két gőzölgő poharat. Csak bólintottam a hangomat inkább nem próbáltam meg használni.-Szólok az orvosnak-szaladt ki a szobából. Jó neki, hogy ilyen fitt. 5 perc sem telt bele és Harry egy 35 év körüli férfival jött vissza.
-Jó napot Ms. Smith!-nézett fel a papírjaiból és egy pohár vizet nyújtott át amit rögtön el is pusztítottam.-És emlékszik valamire?-érdeklődött.
-Hát-szóltam nagyon rekedt hangon.-Csak annyira, hogy ordítok majd elájulok. Sokáig voltam eszméletlen?-most én kérdeztem.
-2 napig volt eszméletlen-most nagyon meglepődtem.
-Komolyan? És nincs semmi komolyabb bajom?-most kicsit megijedtem.
-Nem ez csak a sok stressz és a kevés folyadékkbevitel miatt volt-nyugtaott meg.-Még ma kap infúziót és ha minden rendbe lesz holnap már haza is engedjük.
-Értem köszönöm.
-Nincs mit. Ez a dolgom-mosolygott.-Beszélgessen nyugodtan a beteggel, de még ne sokat elég kimerült-mondta Harrynek az orvos és itthagyott az orvos.
-Harry!-szóltam erőtlen hangon a kócos fiúnak.
-Tessék?-ült le az ágyam mellett lévő székre és érdeklődő szemekkel figyelt. Azok a zöld szemek.. Oké most állok le...
-Niall volt bent?-kérdeztem izgatottan.
-Nem-mondta. Folytatni akarta, de nem engedte.
-Jellemző-dünnyögtem.
-Nem fejeztem be. Nicol nem engedte be, azért mert, hogy őt idézzem egy pöcsfej volt-vigyorgott. Végszóra Nicol is ébredezni kezdett.
-Na mi a helyzet-dörzsölte meg a szemét, még nem látott.-Bella?!-visított fel.-Te ébren?-még mindig pár oktávval magabb hangon beszélt. Időt se hagyott, hogy mondjak valamit Harrynek állt neki.-Te!!-mutogatott felé.-Megígérted, hogy felkeltessz ha felébred-bökdöste a mellkasát, ami elég fájdalmasnak bizonyult, de Harry hősiesen tűrte.-És erre te? Nyugodtan ülsz az ágya mellet és egy kibaszott szót se szólsz!!!-oké megtudtam, hogy Nicolon hogy jön ki a feszültség.
-Egy ne ordítozz ilyen kibaszott hangosan, mert Bells-nek nyugalomra van szüksége és kettő nem is volt időm szólni, mert ahogy hoztam főként NEKED kávét, akkor ébredt fel és gondoltam szólok annak a rühes orvosnak, hogy minnél előbb hazaengedjék és tudod kérdezett valamit én meg gondoltam nem leszek bunkó és válaszolok!-mondta olyan határozottsággal, hogy tán még a számat is eltátottam, de Nicol is visszalépett.
-Szóval nálatok ilyen egy amolyan LB veszekedés-mondtam bólogatva.-Legalább nálatok nincs ájulás-nevettem fel, rám és Niall-ra utalva.
-Ó, Niall még nem kapta meg a maga részét. Ne félj nem fogom kímélni-mondta Nicol.
-Köszi, de nem kell, majd elintézem és amúgy is-kárkogtam-igaza volt-hajtottam le a fejem és egy kósza könycsepp csorgott le az arcomon.
-Hééé ne sírj-emelte fel Harry a fejemet és letörölte a könnycseppet. Rámosolyogtam.
-Köszi, hogy itt vagytok srácok, de ha nem baj most aludnék, mert nagyon fáradt vagyok.
-Persze aludj csak-mondta Nicol. Így hát elnyomott az álom...
-Komolyan? És nincs semmi komolyabb bajom?-most kicsit megijedtem.
-Nem ez csak a sok stressz és a kevés folyadékkbevitel miatt volt-nyugtaott meg.-Még ma kap infúziót és ha minden rendbe lesz holnap már haza is engedjük.
-Értem köszönöm.
-Nincs mit. Ez a dolgom-mosolygott.-Beszélgessen nyugodtan a beteggel, de még ne sokat elég kimerült-mondta Harrynek az orvos és itthagyott az orvos.
-Harry!-szóltam erőtlen hangon a kócos fiúnak.
-Tessék?-ült le az ágyam mellett lévő székre és érdeklődő szemekkel figyelt. Azok a zöld szemek.. Oké most állok le...
-Niall volt bent?-kérdeztem izgatottan.
-Nem-mondta. Folytatni akarta, de nem engedte.
-Jellemző-dünnyögtem.
-Nem fejeztem be. Nicol nem engedte be, azért mert, hogy őt idézzem egy pöcsfej volt-vigyorgott. Végszóra Nicol is ébredezni kezdett.
-Na mi a helyzet-dörzsölte meg a szemét, még nem látott.-Bella?!-visított fel.-Te ébren?-még mindig pár oktávval magabb hangon beszélt. Időt se hagyott, hogy mondjak valamit Harrynek állt neki.-Te!!-mutogatott felé.-Megígérted, hogy felkeltessz ha felébred-bökdöste a mellkasát, ami elég fájdalmasnak bizonyult, de Harry hősiesen tűrte.-És erre te? Nyugodtan ülsz az ágya mellet és egy kibaszott szót se szólsz!!!-oké megtudtam, hogy Nicolon hogy jön ki a feszültség.
-Egy ne ordítozz ilyen kibaszott hangosan, mert Bells-nek nyugalomra van szüksége és kettő nem is volt időm szólni, mert ahogy hoztam főként NEKED kávét, akkor ébredt fel és gondoltam szólok annak a rühes orvosnak, hogy minnél előbb hazaengedjék és tudod kérdezett valamit én meg gondoltam nem leszek bunkó és válaszolok!-mondta olyan határozottsággal, hogy tán még a számat is eltátottam, de Nicol is visszalépett.
-Szóval nálatok ilyen egy amolyan LB veszekedés-mondtam bólogatva.-Legalább nálatok nincs ájulás-nevettem fel, rám és Niall-ra utalva.
-Ó, Niall még nem kapta meg a maga részét. Ne félj nem fogom kímélni-mondta Nicol.
-Köszi, de nem kell, majd elintézem és amúgy is-kárkogtam-igaza volt-hajtottam le a fejem és egy kósza könycsepp csorgott le az arcomon.
-Hééé ne sírj-emelte fel Harry a fejemet és letörölte a könnycseppet. Rámosolyogtam.
-Köszi, hogy itt vagytok srácok, de ha nem baj most aludnék, mert nagyon fáradt vagyok.
-Persze aludj csak-mondta Nicol. Így hát elnyomott az álom...
*Másnap reggel*
Már sokkal erősebben ébredtem. Ahogy az ablakon beszűrődő fényekből ítéltem másnap reggel lehetett. Nehézkésen de sikerült felülnöm és körülnéznem a szobába. Az infúzió már nem volt a karomba szúrva, ahogy egy gép sem volt rám kötve. Szerencsére. Harry édesen szuszogott, de Nicol sehol sem volt. Épp a keresésére indultam volna, mikor kisebb veszekedést hallottam az ajtó másik felélről.
-Nicol! Akkor is bemegyek hozzá!-hallottam Niall hangját. Hát eljött. Ezen muszály volt elmosolyodnom.-Fontos nekem fogd már fel-mondja.
-Nem!-mondja határozottan Nicol.-Miattad van itt, majd otthon megbeszélitek. Most beszéltem az orvossal, ha minden jól megy, már pedig jól fog akkor már ma haza vihetjük.
-De én MOST akarok vele beszélni!-mondja egyre ingerültebben legjobb barátom. Most csak hangos szuszogást hallok, így az ágy szélébe kapaszkodva nehézkésen felállok és az ajtóhoz csoszogok és kinyitom azt.
-Akkor mondd-nyitom ki teljesen az ajtót, hogy betudjanak jönni. Harry is most kezd ébredezni.
-Neked nem szabadott volna felkelni még és főképp nem megerőltetni magad-horkol le Nicol.
-Hagyd már őket!-húzza ki Harry a szobából, kettesben hagyva Niallerrel.
-Hallgatlak-mondtam és visszadőltem a pihe puha ágyikóba.
-Csak annyit szerettem volna, hogy...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése