13. rész

Nos sziasztok! Most egy kicsit pofázok a rész előtt.:) Mivel ez a 13. fejezet és ez nem valami szerencsés szám(legalábbis nekem), ezért úgy döntöttem itt egy kicsit eltérek a megszokottól. Ez nem azt takarja, hogy meghal valamelyik fő szereplő... Annyira gondoltam, mivel gondolom érdekel titeket, hogy mit beszélt Bella és Harry, ezért ezt beszorítom egy plusz résznek. Remélem értékelni fogjátok.:) Örülnék egy-két kominak.:) Szóval jó olvasást!!:)
U.i.:aki nem igazán szereti a csúnya beszédet attól elnézést kérek.

*Bella szemszöge*

-Hallgatlak-mondtam Harrynek.
-Nos, hát öhm. Huhh, na jó figyelj. Én nem akartalak megbántani azzal, hogy kirohantam a kórteremből, csak annyira annyira-nyígott.
-Annyira mi? Harry érthetően beszélj-mondtam feszülten. Rossz előérzetem volt.
-Annyira kibaszottul sebezhető voltál!-csattant fel.-És basszus kurvára nem akarom, hogy sebezhető légy!-morgott mérgesen.
-Ha..Harry nyugi-próbáltam higgadtan beszélni, de a hangom megremegett.
-Már, hogy a faszba nyugodnék meg, mikor tudom, hogy nem tudlak mindentől és mindenkitől megvédeni?-pattant fel az ágyról.
-Már mér kéne megvédeni mindentől?-csattantam fel én is.
-Foggalmam sincs-morgott és visszaült az ágyra.-Kibaszottul nem értem magamat.
-Én meg végképp nem értelek téged-mondtam teljesen őszintén. Rám emelte a tekintetét. Teljesen megdöbbentem. A gyönyörűen csillogó zöld szempár most teljesen sötét volt.-Harry a szemed-makogtam.
-Csak kicsit felhúztam magam-nézett el más irányba.
-De miért?-érdeklődtem. Nem jó a mindig jó kedvű csajozógépet így látni...
-Nem tudom. Egyszerűen csak megszeretnélek védeni. De nem tudlak. Saját magamtól nem-mondta lehajtott fejjel.
-De Harry te nem jelentessz rám veszélyt-simítottam meg a karját.
-De az a baj, hogy én bántalak igazán-mondta elkeseredett hangon.-Jobb lenne, ha távol maradnál tőlem.
-De a francba is Harry! Nem akarok!-csattantam fel most én, amitől kicsit megugrott.
-Hogy mi?-nézett fel döbbenten.
-Nem akarlak elkerülni-mosolyogtam.-Tudom, hogy nem vagy egy tuskó. Látom, ahogy Nicollal bánsz. Soha nem bántanál meg egy bőt sem. Legalábbis szándékosan biztos nem-mondtam.
-Így gondolod?-nézett fel ismét és a szemei is zölden csillogtak.
-Ó, szerinted majd ilyeneket mondok, ha nem így gondolom? Azért ennyire jó színésznő én se vagyok-röhögtem fel.
-Hát, akkor köszönöm ezeket a kedves szavakat-mosolyodott el.-Figyelj én elnézést szeretnék kérni  a bögrés eset miatt-nézett rám bűnbánóan.
-Szerintem inkább nekem kéne elnézést kérnem, amiatt, hogy úgy felbosszantottalak, hogy összetörted a kedvenc bögrédet.
-Honnan tudod, hogy az volt a kedvencem?
-Öhm Nicol mondta.
-Ja. Amúgy meg nem gáz. Le kéne már szoknom erről a nagy banán és majom őrületemről-mondta.
-Dehogy kell! Mindenkinek van valamilyen mániája. Te éppen a majmokat és a banánokat szereted. Én pedig a delfineket. Nincs ebbe semmi rossz. Hidd el, ha látnád a gyerekkori szobámat megdöbbennél, mindenhol valamilyen delfines dolog van-nevettem fel.
-Télleg?-kérdezte meglepve.
-Télleg. Viszont én szerintem megyek pihenni. Hosszú nap volt a mai és még holnap is mennünk kell. Jó éjt Harry!-akartam volna kimenni de a kezét a csuklóm köré fonta. Ismerős érzés fogott el.
-Ne menj még!-könyörgött.-Csináljunk valamit.
-Most ne! Éhes is vagyok, fürdenem is kell és utána már nem lesz erőm semmihez-mondtam őszintén.
-Jó, de akkor együtt eszünk én is éhes vagyok-mutatta meg a gödröcskéit.
-Jó, csak akkor gyere-mondtam és már suhantam is a konyhába.-Kérsz szendvicset?-kérdeztem Harryt.
-Hagyd csak majd én megcsinálom. Te csak pihenj.
-De...
-Semmi de. Milyet kérsz?
-Sonkás jó lesz. Köszi-ültem fel a pultra.
-Egy sonkás szendvics rendelt-vágta magát haptákba. Elég viccesen festett. Mikor már pont mentünk volna a magunk dolgára lejött....